A huminsav egy természetes szerves anyag, amely megtalálható a talajban és a vízben is. A vitaminnak számos egészségügyi előnye ismert, ráadásul étrend-kiegészítő formájában is beszerezhető, például Huminiqum szirup/kapszula egyaránt van belőle. A huminsav a fehérvérsejtek és más immunsejtek termelésének serkentésével javítja és erősíti az immunrendszert. Ezen kívül jót tesz az emésztésnek is és segítséget nyújt a méreganyagok kiürítésében. A huminsavnak gyulladáscsökkentő hatásai is ismertek, valamint antioxidáns tartalma is jelentős mértékű.
Mielőtt bármilyen étrend-kiegészítő szedésébe is kezdenénk, fontos, hogy olvassuk el a betegtájékoztatót és, ha szükséges konzultáljunk a szakorvosunkkal, aki ellát minket tanácsokkal az adott vitaminnal és adagolással kapcsolatban. Arra is figyeljünk, hogy bizonyos étrend-kiegészítők hatékonyabbak lehetnek, ha étellel együtt vagy egy adott napszakban vesszük be őket. A javasolt adagot semmiképp se lépjük túl, nehogy egészségügyi károkat okozzunk. Amennyiben bizonytalanok vagyunk, gyógyszerészek véleményét is kikérhetjük.
A kapszula és a szirup egyaránt tartalmaz Máriatövis kivonatot, kovasav-gélt, Magnézium-L aszkorbátot, huminsavat és kálciumkloridot, amelyek mindegyike nagyban hozzájárul szervezetünk egészségéhez. A Máriatövis kivonat, a máriatövis növényzetéből származik, amely ismert májvédő tulajdonságáról. A Magnézium C-vitaminnal van kombinálva, így még jobban kifejti hatását.
A huminsav egy természetes szerves anyag, amely számos étrend-kiegészítőben és kozmetikumban jelen van. Bár a huminsav jótékonyan hat a szervezetünkre nézve, bizonyos esetekben okozhat mellékhatásokat, például, ha túlléptük az ajánlott mennyiséget vagy helytelenül alkalmaztuk a terméket. Huminiqum szedése alatt néhány ember beszámolt már emésztési problémákról, hányingerről, hasmenésről, a kozmetikai termékek pedig kiválthatnak bőrirritációt. Amennyiben más gyógyszerek mellett akarjuk a vitamint alkalmazni, előtte okvetlen konzultáljunk a kezelőorvossal.
A Huminiqum termékeket számos herbáriában, gyógyászati boltban, patikában, egészséggel foglalkozó üzletekben és rengeteg webáruházban megvásárolhatjuk. Az európai uniós szabályozás alapján az étrend-kiegészítők élelmiszernek minősülnek, de fontos megjegyezni, hogy az egészséges életmódot nem helyettesíthetik.
A huminsav jellemzően kiválóan hat a szervezet és az egészség számára, de vannak állapotok, amikor nem biztos, hogy javasolt a vitamin alkalmazása, ilyenkor célszerű a kezelőorvossal is konzultálni. Terhes és szoptató kismamáknak, máj- vagy vesebetegségben szenvedőknek, egyéb gyógyszereket szedő személyeknek és gyermekeknek ajánlott kerülni a Huminiqumot.
Egyes tanulmányok szerint a huminsav antioxidáns és gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkezik, továbbá javítja az immunrendszer működését és segít a méregtelenítésben, de ahhoz, hogy mindez 100%-osan kijelenthető legyen, további kutatásokra van szükség. A Huminiqum alkalmazása előtt tehát mindenképp célszerű konzultálni a kezelőorvosunkkal.
A Huminiqum kapszula hűtést nem igényel, felbontás után tároljuk a kapszulákat a kupakkal lezárt dobozukban, a legjobb, ha száraz, hűvös helyre tesszük. A szirupot szintén tároljuk száraz, hűvös helyen, fénytől és sugárzó hőtől elzárva. Felbontás után hűtést nem igényel, de arra ügyeljünk, hogy a gyermekektől jól elzárjuk.
Mint a legtöbb étrend-kiegészítő esetében, a Huminiqumnál is változó, hogy mennyi idő, mire hatni kezd, Az egész számos dologtól függhet, befolyásoló tényező lehet a kor, az egészségi állapot, a meglévő betegségek, egyéb gyógyszerek szedése, de az életmód is meghatározó. Sajnos akár hónapok is eltelhetnek, mire valaki érezni kezdi a Huminiqum egészségügyi előnyeit.
Többnyire pozitív visszajelzések érkeznek a Huminiqum vitaminokkal kapcsolatban, de fontos, hogy ne legyünk türelmetlenek az alkalmazásuk közben, ugyanis elképzelhető, hogy csak hónapok elteltével kezdik el kifejteni egészségügyi hatásaikat.